Válaszd a PRÉMIUM jövőt, alacsony költségek mellett!
Kezdd el ma – a jövőbeli önmagad hálás lesz érte.
A nyugdíj még távolinak tűnhet, azonban érdemes már most elkezdeni a megtakarítást. Minél korábban indítod el nyugdíjpénztári számládat, annál több időd van arra, hogy akár kisebb, rendszeres összegekből is érdemi tartalékot építs. Az önkéntes nyugdíjpénztárak költségei történelmi mélypont közelében járnak, hosszú távú költségmutatóik átlaga pedig továbbra is 1 százalék alatti, ahogyan azt a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményéből is megtudhatod.
Budapest, 2026. szeptember 7. – Tavaly tovább csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a vagyonra, illetve a tagok hosszútávú feltételezett megtakarításaira vetített díjterhelési mutatói. Ezen belül a befektetési, vagyonkezelési költségek mérséklődtek, ami ellensúlyozta a működési terhek enyhe növekedését. A pénztári szektor 1 százalék alatti költségmutatóival változatlanul a legkedvezőbb nyugdíj-előtakarékossági formát kínálja a tagoknak.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelési mutatója 2025-ben 0,66 százalékra mérséklődött, ami két bázispontos esést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A korrigált díjterhelési mutató 0,70 százalék lett, három bázispontos apadást mutatva – tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakmai összefoglalójában. Mindkét visszatekintő költségmutató így megközelítette a szektor működése alatt feljegyzett történelmi minimumot (2020. évi értékek).
A mérséklődés oka, hogy arányukban, sőt nominális értéküket tekintve is visszaestek – a díjterhelési mutatók egyik összetevőjét adó – befektetési, vagyonkezelési költségek. A pénztárak 2025-ben ugyanis kevesebb sikerdíjat fizettek ki vagyonkezelőiknek, mint az előző évben. A szektor 9 százalék feletti, az inflációt is legyőző nettó átlagos hozama ellenére az előző évhez képest több esetben előfordult, hogy egyes pénztári portfóliók hozamai elmaradtak a referencia indexektől (az adott portfólió eszközeire számított viszonyszám) és ezért a pénztárak nem fizettek sikerdíjat a vagyonkezelőknek.
E csökkenés ellensúlyozta, hogy a pénztári díjterhelés másik pillérét adó működési költségek – az ingatlancélú kifizetések átmeneti adminisztrációs, fejlesztési és bővítési kiadásai miatt – kis mértékben, 1-2 bázisponttal emelkedtek.
Tavaly a 30 éves pénztári teljes költségmutató (TKMNYP) középértéke 0,96 százalék lett, három bázisponttal nőve egy év alatt. Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj Hatóság (EIOPA) előző év decemberi kockázatmentes hozamgörbéjének értéke az előző évben kis mértékben nőtt, a pénztárak ennek figyelembevételével számítják ki a mutatót. A TKMNYP – a díjterhelési mutatókkal ellentétben – előretekintve modellezi a pénztártagok hosszú távú, a teljes várható előtakarékoskodás időszakára eső terheit. A TKM-értékek (10 vagy 20 éves periódusra is) az MNB honlapján is összehasonlíthatók az élet- és nyugdíjbiztosítási TKM-ekkel. A fogyasztók így a különböző előtakarékossági formák között nemcsak a hozamok, hanem a költségek alapján is választhatnak.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak valamennyi költségmutatójának átlaga hosszú távon is változatlanul 1 százalék alatti. A szektor így változatlanul versenyképes az egyéb nyugdíjcélú öngondoskodási termékek között.
A fenti termékek házhoz szállításának költségei is elszámolhatóak az egészségpénztári számla terhére.
Az elszámolás feltételei:
Szerződéskötés: nem szükséges
Orvosi javaslat: nem szükséges
A számla vevő rubrikája: pénztártag (vagy közeli hozzátartozó) neve, címe, tagi azonosítója
Patikában kapható, de NEM elszámolható termékek:
Kozmetikai készítmények
Dezodor, szőrtelenítő, borotválkozó szerek
Cookie beállítások
A Prémium Nyugdíjpénztár a honlapon cookie-kat használ. Amennyiben hozzájárul használatukhoz, ezek segítségével mérjük és elemezzük a honlap használatát. További információ a cookie-kal kapcsolatos nyilatkozatban.
Cookie tájékoztató
Cookie alapelvek
A cookie-k (sütik) olyan kis méretű, szöveges adatfájlok, amelyek a böngészője által az Ön eszközén (számítógép, tablet, okostelefon stb.) kerülnek tárolásra. Ezek segítségével a weboldal megjegyzi az Ön beállításait, és információt gyűjt a weboldal használatáról.
A cookie-k és egyéb hasonló technológiák (pl. pixelek és szerveroldali mérési megoldások) egyedi azonosítókat tartalmazhatnak, amelyek bizonyos esetekben személyes adatnak minősülnek.
Ezen technológiák alkalmazásával információkat gyűjthetünk a weboldal használatáról, valamint marketing és elemzési célból adatokat továbbíthatunk harmadik felek részére.
Cookie-k kezelése és hozzájárulás
A weboldal első látogatásakor megjelenő cookie banner segítségével Ön kiválaszthatja, hogy mely cookie-k használatához járul hozzá.
A weboldal működéséhez nem feltétlenül szükséges statisztikai és marketing célú cookie-k és egyéb technológiák kizárólag az Ön előzetes, önkéntes hozzájárulása alapján kerülnek aktiválásra.
Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.
A cookie-k típusai és célja
Az alap (szükséges) cookie-k biztosítják a weboldal megfelelő működését, például a navigációt és a biztonságos hozzáférést. Ezek a sütik nem kapcsolhatók ki.
A statisztikai cookie-k segítségével anonim vagy aggregált módon elemezzük, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Ehhez a Google Analytics szolgáltatást használjuk.
A statisztikai célú adatgyűjtés kizárólag az Ön hozzájárulása esetén történik.
A marketing célú cookie-k és technológiák lehetővé teszik számunkra, hogy nyomon kövessük a felhasználók weboldalon végzett tevékenységét, és ennek alapján releváns, személyre szabott hirdetéseket jelenítsünk meg különböző platformokon.
Ezen adatkezelés során a felhasználói viselkedés elemzése és profilalkotás is történhet annak érdekében, hogy a hirdetések jobban igazodjanak az Ön érdeklődéséhez.
Meta (Facebook) és egyéb harmadik felek használata
Weboldalunk harmadik fél szolgáltatásait is igénybe veszi, különösen a Meta Platforms Ireland Ltd. (Facebook) és a Google Ireland Ltd. szolgáltatásait.
A Meta szolgáltatásai közé tartozik a Facebook Pixel és a Conversions API, amelyek segítségével mérjük a weboldalon végzett műveleteket, és ezek alapján optimalizáljuk hirdetéseinket.
Az adatgyűjtés történhet cookie-k segítségével, illetve szerveroldali technológiával is, amely cookie-k nélkül is képes adatokat továbbítani.
A marketing célú adatkezelések kizárólag az Ön előzetes hozzájárulása alapján történnek.
Harmadik felek adatkezelése
Az adatokat az alábbi szolgáltatók részére továbbíthatjuk:
Meta Platforms Ireland Ltd.
Google Ireland Ltd.
Ezen szolgáltatók bizonyos esetekben önálló adatkezelőként járhatnak el.
Cookie-k kezelése és törlése
A cookie-k kezelésére és törlésére böngészője beállításaiban van lehetőség. A különböző böngészők eltérő módon biztosítják ezen beállítások elérését, ezért javasoljuk a böngésző súgójának használatát.
Összefoglalás
Amennyiben Ön nem járul hozzá a statisztikai vagy marketing célú cookie-k használatához, ezek a technológiák, beleértve a Meta Pixel és Conversions API működését, nem kerülnek aktiválásra.
Adatvédelmi beállítások
Weboldalunkon harmadik fél által elhelyezett cookie-k, melyek lehetővé teszik számunkra a látogatások és a forgalom mérését. Segítségükkel meg tudjuk állapítani, melyek a legnépszerűbb oldalaink és elemezni a látogatóink viselkedését.
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy statisztikai információkat gyűjtsünk a weboldalunk használatáról, ezeket analitikai sütiknek is nevezik. Ezeket az adatokat a teljesítmény és a weboldal optimalizálásához használjuk.
A marketing cookie-kat a látogatók nyomon követésére használják a weboldalakon keresztül. A cél az, hogy az egyes felhasználók számára releváns és vonzó hirdetéseket jeleníthessünk meg.
Elengedhetetlen sütiket használunk az oldal zavartalan működése érdekében.
Jognyilatkozat
A kalkulátor elsődleges célja, hogy TÁJÉKOZTATÁST nyújtson az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerben várható nyugdíjkilátásokról az érdeklődők számára, segítséget nyújtva az önkéntes nyugdíjpénztárba való belépésről szóló döntés meghozatalához. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy a döntést mindenkinek magának kell meghoznia az egyéni körülmények és feltételezések mérlegelése alapján. Feltételeztük, hogy a jelenleg érvényes szabályozói környezet nem változik (kamatadó, adókedvezmények rendszere, stb). Fontos tudni, hogy a kalkulátor által használt minden, a jövőre vonatkozó feltételezés, a kiszámolt nyugdíjösszegek hozzávetőleges BECSLÉSEK, azokat kizárólag TÁJÉKOZTATÓ jellegűnek kell tekinteni, azok a jövőben NEM GARANTÁLHATÓAK! A kalkulátor készítői, illetve közzétevői nem vállalnak felelősséget a kalkulátor által használt jövőbeli feltételezések és a becsült nyugdíjjáradékok realizálódásáért, azok értékei a számítások során figyelembe vett feltételek és paraméterek megváltozása esetén jelentősen eltérhetnek az előre jelzett értékektől.
A számítások során az alábbi paramétereket, feltételezéseket vettük figyelembe:
Inflációs várakozás egységesen 3%
A nominális béremelkedést minden évben 4,5%-nak feltételeztük, azaz a reálbér növekedése 1,5%.
Feltételezésként
a felhalmozási időszak utolsó 5 évében 0,75% reál, azaz 3,75% nominális,
a felhalmozási időszak utolsó előtti 5 évében 2,5% reál azaz 5,5% nominális
az ezt megelőző években pedig 3,5% reál, azaz 6,5% nominális
hozammal számolunk a vagyonarányos költségek levonása után. Ezt azt jelenti, hogy pl:
7 év esetén az első 2 évben 5,5%, az azt követő 5 évben 3,75% nettó nominális hozammal számolunk
13 év esetén az első 3 évben 6,5%, a 4-8. évben 5,5%, majd az utolsó 5 évben 3,75% nettó nominális hozammal számolunk
Pénztárunk az elmúlt 10-15 évben a portfóliók átlagát tekintve ezt meghaladó reálhozamot ért el, mindazonáltal hangsúlyozzuk, hogy a múltbeli befektetési teljesítmény nem garancia a jövőbeni teljesítményre.
A rendszeres befizetések és a jóváírási sávok határai a reálbér növekedésének megfelelő ütemben emelkednek.
A felhalmozott tőkét olyan 20 éves pénzügyi járadékra váltjuk, ami nem ér véget a jogosult halálával, de a 20 év leteltével még akkor is véget ér, ha a jogosult még életben van. A járadékot 0%-os technikai kamattal számoltuk, azaz évente várhatóan az elért hozammal fog növekedni.
Megerősítés szükséges
Van mentett bejelentkezése.
Figyelmeztetés
Ön egy új ablakra navigált, visszalépéshez kérjük nyomja meg az escape vagy a mégsem gombot.